Aktív Közlekedés Hete

Aktív Közlekedés Hete

Javában zajlik idei első tematikus hetünk az Aktív Iskola program keretében
Az Aktív Közlekedés Hete alkalmából a gyerekek játékos programokon keresztül ismerkednek meg a közlekedés különböző formáival. Az elmúlt napokban megvalósítottuk már többek között:

Zeneközt – közlekedéssel, elsősorban kerékpározással kapcsolatos zenéket hallgattunk és videókat néztünk.

Menő lábakat – feldíszítettük, egyedivé tettük a cipőinket.

Bowlingoztunk – a 4. A osztály délutáni foglalkozás keretében egy órát töltött a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő bowlingpályáján.

Gyalog-buszoztunk – együtt, gyalogosan indultunk útnak, mert közlekedni közösen is jó!

Kincsvadászaton vettünk részt – játékos feladatokon keresztül fedeztük fel a környezetünket.

Baseball sapka napot tartottunk – a mozgás mellé természetesen egy kis vidámság is társult.

Autómentes nap keretében plakátokat készítettünk, színeztünk.

Közlekedési bingót töltöttünk fizikaórán, így a tanulásból sem maradhatott ki a közlekedés témája.

A 6. C osztály közösen, kerékpárral érkezett az iskolába.

Testnevelés órán közlekedési táblákkal ismerkedtünk, miközben két keréken gurulva gyakorolhattuk a biztonságos közlekedést.

S a hét még nem ért véget, további élményekkel és programokkal folytatjuk az aktív közlekedés népszerűsítését! #AktívIskola #AktívKözlekedésHete

2026. szeptember 23.

Kapcsolódó képgaléria